2017.02.14 (kedd)

A haiku jellegzetességei és szabályai 

a teljesség igénye nélkül. 

►  Szótagszám: 17 szótag, 5-7-5-ös tagolásban.

Minden szótag nyitott (egy mással- és egy magánhangzóból ill. csak egy magánhangzóból áll). 

A szótagvégi -n egy és a hosszú magánhangzók két szótagnak számítanak. 
(Tehát pl. a csók szó már három szótag lenne.) 

・  Tsuki hana ya // shijūkunen no / muda aruki. 

(Kobayashi Issa, 1763-1827)

月花や　四十九年の　無駄歩き　（小林一茶）
Hold és virágok – negyvenkilenc év hiábavaló rohangálása.

A shijūkunen hat szótagot ad ki (→ shi-ju-u-ku-ne-n).

・  Kimi ya chō // ware ya Sōshi no / yumegokoro. 

(Matsuo Bashō, 1644-1694)

君や蝶　われや荘子の　夢心　（松尾芭蕉）
Te a pillangó vagy – én meg Zhuangzi álma.

(*1 → lábjegyzet: a lap alján)

►  Az 5-7-5-ös tagolás – hogy a vers ritmusa megmaradjon – szigorúan betartandó. 

A tartalmi tagolásnak is követnie kell(ene) ezt.
A haiku a tagolás ellenére is egysoros vers. (Ha három sorba írjuk, akkor persze háromsoros lesz.)

・  Hana no kumo – kane wa Ueno ka? Asakusa ka? (Bashō)

花の雲　鐘は上野か　浅草か　
Virágfelhő – harangzúgás Uenóban? vagy Asakusában?

Csak a nagy költők engedhették meg maguknak, hogy eltérjenek a tagolás szabályaitól. De cserében valami többletet kellett adniuk a versnek.

 ・　Rakka eda ni / kaeru to mireba // kochō ka na. 

(Arakida Moritake, 1473-1549)

落花枝に　帰ると見れば　胡蝶かな （荒木田守武）
Hulló virág az ágra visszaszáll – s ha látjuk: mintha lepke lenne. 

Szótagszám: 6-7-5.  Tartalmi tagolás:  10-8.

 ・　Ro no koe / nami wo utte // harawata kooru / yo ya namida. (Bashō)

艪の声　波を打って　腸凍る　夜や涙

Az evezők hangja, a hullámokra csapódva – a gyomor átfagy, az éjszaka könnyek.

Szótagszám: 4-6-7-5.  A hosszú mássalhangzók is két szótagot érnek.
 (A költő a hideg éjszakát éhesen tölti folyóparti kunyhójában. 
Kívülről a csónakok evezőinek zaja hallatszik.)

 ・　Hibari tenjō de naki / daichi de naki / nakinagara agari. 

(Ogiwara Seisensui, 1884-1976)

ひばり天上で鳴き　大地で鳴き　鳴きながら上がり　（荻原井泉水）
A pacsirta az égen énekel, a földön énekel, énekelve felszáll.  

Szótagszám: 10-6-8.

►  Sormetszet: a sormetszetet jelölő szó (kireji 切れ字): ya.

A sormetszet (általában az 5. szótag) két részre osztja a verset. 
Előtte van a téma: egy állapot megnevezése négy szótagban. Egy állapot, amely időtlen, állandó és változatlan.

Utána következik az, amit a témáról mond a költő: ami pillanatnyi, átmeneti, múlandó.

 ・　Furu ike ya // kawazu tobikomu / mizu no oto. (Bashō)

古池や　蛙飛び込む　水の音
Öreg tó – egy béka beleugrik: a víz hangja.

 ・　Shizukasa ya // iwa ni shimiiru / semi no koe. (Bashō)

静かさや　岩にしみいる　蝉の声
Csend – a kabócák hangja, mely a sziklába hatol.

 ・　Natsugusa ya // tsuwamonodomo ga / yume no ato. (Bashō)

夏草や　兵どもが　夢の跡
Nyári virágok – a katonák álmának maradványai.

A vers két része mint két ellentétes pólus hat egymásra. Az érintésre egy szikra csap ki, amely életre kelti a verset. E szikra hiányában a haiku nem más, mint egy közömbös megállapítás, egy unalmas mondat.
E szikra minden haiku elengedhetetlen tartozéka, függetlenül attól, hogy a versben van-e sormetszetet jelölő szócska. 

→  Bashō összes haikuja (japánul):　芭蕉発句全集

►  Évszakszó: szavak, amelyek az évszakra utalnak (kigo 季語): 

Tavasz:

harusame (tavaszi eső), ume (szilva), sakura (cseresznyevirág),

sumire (ibolya), uguisu (fülemüle), kawazu (béka), hanami (virágnézés) stb.

Nyár:

tsuyu (esős időszak), hae (légy), hotaru (szentjánosbogár),

hototogisu (kakukk), suzume (veréb), semi (kabóca) stb.

Ősz:

akizame (őszi eső), mikazuki (holdsarló), kari (vadliba), 

kirigirisu (szöcske), tsukimi (holdnézés) stb.

Tél:

mizore (havas eső), kogarashi (“lombhervasztó“ szél),

kitsune (róka), ōkami (farkas), fukurō (bagoly), yukimi (hónézés) stb.

Az esőnek és a szélnek minden évszakban külön elnevezése van. Az „egész“ annak egy része által van megjelenítve. A fülemüle a tavaszt, a költöző vadludak az őszt idézik fel. 
Az évszakszó persze a téma függvénye, nem követelmény.
Az évszakszavak a nagyobb értelmező szótárak végén általában külön fejezetet kapnak. De vannak „évszakszó szótárak“ is. 

►  További jellegzetességek: hangutánzó szavak, szójátékok:

 ・　Hi wa hi kureyo / yo wa yo akeyo to / naku kaeru. 

(Yosa Buson, 1716-1784)

日は日暮れよ　夜は夜開けよと　鳴く蛙　（与謝蕪村）　　　　　　　　　　　　
Legyen már este! Legyen már reggel! – daloló békák.

・　Misosazai / kiyoro kiyoro // nani zo / otoshita ka? (Issa)

 みそさざい　きよろきよろ　何ぞ　落としたか
Az ökörszem nyugtalanul néz körül – vajon mit veszített el?

Szótagszám: 5-6-3-5.  Tartalmi tagolás:  11-8.

►  A szépség kritériumai a haiku-költő Matsuo Bashō (1644 - 1694) szerint:

1) Sabi 錆、寂: elmélyülés és csend; az idő nyoma

2) Shiori 撓、萎: alázat, tisztelet és együttérzés a természet és az emberi világ szemlélésében

3) Hosomi 細: elmélyülés a részletekben; lehajlás az apró dolgokhoz

4) Wabi 詫: szegénység és egyszerűség az emberi környezetben　

Haiku: egy életforma, sőt: hitvallás.
„Pár falatnál s egy ép háztetőnél több nem kell“ – mondta Rikyū, a teaceremónia mester　a 16. században. 
Bashō ezt kiegészítette: „Haikut csak üres gyomorral lehet írni. S nem árt, ha a háztetőn a víz is befolyik.“

・　Kaze samushi / yabure shōji no / kannazuki. 

(Yamazaki Sōkan, 1465-1553)

風寒し　破れ障子の　神無月　（山崎宗鑑）
A szél hideg – szétszakadt tolóajtó októberben.

5) Shibumi 渋味:

– természetes megjelenés; visszafogottság,

– az önmagába visszavonuló szépség.

Egy használati tárgy szép, ha anyagának minimális megmunkálása mellett maximálisan praktikus.

6) Yūgen 幽玄: az elhallgatás szépsége; a kimondatlan dolgok utózengése

A tartalom lényege a kimondatlanban rejlik.
A papír üresen hagyott részén több tartalom van, mint a befestett részen.
Az üres szobában felolvasott haiku tovább cseng a levegőben.
A haiku utózengésében jelenik meg, amit a költő ki akar fejezni.
A költő tehát csak érzékeltet, de nem mond ki semmit.
A verset az olvasó egészíti ki – oly módon, hogy a tartalom lényegére intuitiv ráérez.

・　Tsuyu no yo wa / tsuyu no yo nagara / sarinagara. (Issa)

つゆの世は　露の世ながら　然りながら

A múlandó világ – 

miközben ez egy harmatcsepp-világ –

miközben ez így van... (– és mégis)...

E versformát a japán nyelv sajátossága szülte. A tartalmat pedig a japán lélek sajátossága.

* * * * * *

Lábjegyzet: 
*1:   Zhuangzi 莊子 v. Zhuang Zhou 莊周: taoista filozófus az ie. 4. századból. Híres a pillangó példázata: Egyszer azt álmodta Zhuang Zhou, hogy ő egy pillangó, és semmit sem tud Zhuang Zhouról. Amikor azonban felébredt, ráeszmélt, hogy ő Zhuang Zhou. S most tényleg nem lehet tudni: Zhuang Zhou álmodta-e, hogy pillangó, vagy a pillangó álmodja most, hogy ő Zhuang Zhou?

© Dr. Hankó 

Vissza a blogra